Hamarosan érkezik az első regényem!

2025.02.23

Már sokan kérdeztétek a közösségi médiai felületemen, hogy mikor érkezik az első regényem. Most elhoztam nektek azt a fantasztikus hírt, hogy érkezni fog idén az első fantasy könyvem. Az első könyvem egy álomjárós fantasy önálló könyv lesz. A kiadóval már folyik a tárgyalás a kiadással kapcsolatban. A könyv még terveink szerint idén érkezik. Nyomokat már elhintettem instán, videó formájában. A pontos cím, borító és megjelenés dátumával (remélhetőleg) hamarosan jelentkezek! 

Legfrissebb bejegyzések

Legyél te az első, aki értesül az újdonságokról!

A szél úgy süvített végig a Névtelen-hágón, mintha maga a világ is sóhajtott volna egy utolsót. Alénya mélyen a csuklyája alá húzta a fejét, de a jéghideg légáram még így is megtalálta az arcát. A hó nem hullott – már napok óta nem –, de a levegő nehéz volt, mintha valami láthatatlan kéz tartaná vissza a felhőket. Ez rossz jel volt....

Ezúton szeretném jelezni, hogy erre a félévre nem fogadok kéziratot. Tudom, ez sokatoknak csalódást okozhat – különösen azoknak, akik már jó ideje dolgoznak egy szövegen, és remélték, hogy most eljött az idő a beküldésre. Ez a döntés azonban nem végleges, és legfőképp nem elutasítás: csak egy kis levegővétel.

Már sokan kérdeztétek a közösségi médiai felületemen, hogy mikor érkezik az első regényem. Most elhoztam nektek azt a fantasztikus hírt, hogy érkezni fog idén az első fantasy könyvem. Az első könyvem egy álomjárós fantasy önálló könyv lesz. A kiadóval már folyik a tárgyalás a kiadással kapcsolatban. A könyv még terveink szerint idén érkezik....

© 2025 Király Gergő Péter. Minden jog fenntartva!
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el